Komolyan! Mindjárt meg fogok halni. A gép kurva lassú, órákat kell várni mire betölt valamit, normálisan zenét sem lehet hallgatni,mert beleszaggat kjhgfdkjhgfd. Pedig annyi mindent mesélhetnék. Ghaj csak most nem tudom. Kezdjük ott, hogy KURVÁRAKIBASZOTT elegem van abból, hogy valakinek körülbelül, ha nem mondok kevesett két hónapja nincs cigije, csak hébe-hóba egy-két szál, meg néha egy dobozzal de ő azt, a drága elszívja egy nap alatt. Ezzel szimplán nem is lenne gond, csak az,hogy ez az ember a legjobb, ismétlem legjobb barátom, és folyton tőlem kér. Nem az,hogy nincs az az egy szál naponta amit oda tudnék adni, hanem. Egyrészt az,hogy amikor én szívok ő is kér, a másik meg még ha 'kérne', nem pedig LŐJJÉ'MÁ'EGYET! A másik meg, az is vele. Van halkan megjegyzem, hogy a minap téptünk, khm. jhgfdsa szívtunk és na. Négyen szívtuk, ez volt nekem az első, khm. második NA, és akkor sem és most sem történt semmi. Mármint úgy aminek gondolom,hogy kéne, picit szédültem és semmi. Szóval, öten voltunk és különösebb viselkedés akármije senkinek sem lett, csak a 'legjobbbarátomnak'. De az olyan kibaszott rájátszás volt,hogy olyat életembe nem láttam. Vagyis egyszer, mikor ugyanezt eljátszotta egy üveg sörrel. Már olyan kibaszottul idegesített,hogy ezt műveli, hogy például kérdeztem,hogy indulunk és bejátszotta kómás fejet és megjérdezte hova mennénk. ANYÁDBA BADZMEG. Számomra ez olyan abszurd, és undorító viselkedés,hogy pfej. Mit kell azon szégyelni,hogy semmit, de semmit nem érzett egy kis szédülésen kívül. Első két téma letudva, jöhet a következő, amit sajnos -vagy nem, de- elfelejtettem. Aztán megnéztem a Paranormal Activity első két részét, még vár rám a harmadik és valami külön izé ami a filmhez kapcsolódik. Aztán ki lehet mondani,hogy JAMAIKA, A JAMAIKAIAKÉ. Jóisten! Nekem kellet egy félóra mire normálisan elmondtam, s ezt is akkor, mikor német előtt kiszöktünk cigizni. Apropó anyum mikor akarja már végre felfogni, hogy ez a beléptető rendszer szar nem is olyan okos, mint,hogy ő gondolja. :Đ Ha eszembe jut valami majd leírom, vagy nem, de lesz valami, ha még semmi is. Amúgy Shinee is back! :D